Mitől első osztályú egy partner? (egy új üzem képei)

  1. Tudja hová szeretne eljutni.
  2. Tudja, hogy hol tart és mik a lehetőségei.
  3. Képes dönteni!
  4. Állja a szavát.

Július elején megkereste cégünket a Helinick cég ügyvezető igazgatója, Marius Retegan Úr. Egy új üzem létrehozását tervezte, amely képes kémiai oltóanyagok töltésére, visszafejtésére, s a hozzájuk kötődő palackok karbantartására. Természetesen egyéb konkurenseket is próbált elérni.

Első hét – Egy héten belül néhány telefonváltás és néhány árajánlat küldést követően eljutottunk odáig, hogy nézzük meg a gyártásunkat, s a részletes műszaki kérdéseket beszéljük át az üzemben.

Második hét: további 1 hét alatt megszerveztük a látogatást – szerencsére nem augusztus volt, mikor „Olaszország zárva lenne”.

Harmadik hét: egy kellemes és tartalmas olaszországi nap után kialakult a végleges koncepció, megszületett a megrendelés, egymás kezébe csaptunk, megkötöttük a szerződést.

Negyedik hét – a konkurenciáink jelentkeztek, hogy miben segíthetnek 😊

Elvünk, hogy a közvetlen kapcsolattartó tudja az ügyfélkérdések 90%-át megválaszolni. A maradék 10%-ot majd megválaszolják a mérnökeink. A sebességről szól minden, az információk összegyűjtéséről és rendezéséről, a jól szervezett folyamatokról. Ebbe az irányba haladunk, tudom, hogy még gyakran elbukunk, de ismét átszervezünk és tanulunk hibáinkból.

Kezdet: Volt, mikor irányt kellett váltani ennél a beruházásnál is. Más gépet kellett szállítani, mint amit eredetileg terveztünk. És itt is köszönöm Marius, Alexandru és a kollégáik rugalmasságát.

A Helinick egy igazán első osztályú partner. Az üzem működik. Alexandruék dolgoznak. Szívből ajánlom őket minden kedves partnerünknek, akinek még nincs lehetősége kémiai oltóanyagok, például FM200 vagy NOVEC töltésére, vagy gázpalackok karbantartására.

www.helinick.ro

PWENT KFT.

Címkék: FM200, NOVEC, kémiai oltóanyag, új üzem létrehozása, komplett beruházás

Kérjen ajánlatot!

Ajánlatkérés esetén, önnek semmilyen kötelezettsége és költsége nem keletkezik.

Ajánlatunk egyedi, személyre szabott, át nem ruházható.

Ajánlatkérés esetén kollégánk 24 órán belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségek valamelyikén.

Korábbi bejegyzések